Disznóvágás? Naná!
Valószínűleg a disznóvágás szó hallatán hirtelen rengeteg emlék jelenik meg. Még talán az életüket gyerekkoruktól nagyvárosokban élő emberekben is előjönnek emlékek, a télen a vidéki rokonoknál egy disznóvágás apropóján töltötték az időt.
Bizony, a disznóvágás falun mindig nagy családi esemény volt. Ilyenkor együtt volt már kora hajnaltól a család apraja-nagyja. A felnőttek rendszerint egy-két stampedli jófajta házipálinkával indították a napot, hogy megalapozzák a jó hangulatot. Meg persze jól esett ez a kemény, téli hideg ellen is. Az ilyen háznál tartott családi eseménynél a disznót feldolgozták, és a segédkező családtagok kaptak belőle úgynevezett kóstolót, amit a vágás után haza vittek. Ez általában kolbász, hurka, disznósajt és friss hús volt.
Ma már sajnos egyre inkább kikopik ez a népszerű szokás, főleg a városi emberek számára, hiszen már csak egyre kevesebb vidéki rokon tart disznót.
De nem kell megijedni, az a célunk, hogy ezt, ha nem is pont úgy, abban a régi formájában, de pótoljuk. Ma már egyre népszerűbb a turisztikai céllal megrendezett disznóvágás.
Hogy is volt ez a disznóvágás? És miért pont télen?
A következőkben egy hagyományos disznóvágást szeretnénk bemutatni, főként azok kedvéért, akik nem ismerik ezt a nagy hagyományokkal rendelkező szokást. Azoknak pedig akik ismerik, remélhetőleg sikerül egy kis nosztalgikus hangulatot átadni.
Nos, a legtöbb helyen a disznóvágás előtt áldomást ittak a munkában résztvevők. (természetesen csak a felnőttek). Ez a vidéki környezetben rendszerint a házi pálinka volt. Egy igazi jó disznótor az hajnali fél öt-öt óra körül kezdődött.
A tényleges munka a sertés leszúrásával kezdődött. Ez is egy közösségi tevékenység volt, ahol a böllér volt a főszereplő. Ő az, aki a disznóölő késsel leszúrta a disznót, a segítők pedig a sivalkodó állat lefogásában vettek részt. Még a gyerekeknek is volt szerepe, hiszen ők foghatták a disznó farkát.
Az állat vérét egy teknőben, lábosban vagy zománcozott vájlingban fogták föl. Sok helyen ebből készült a reggeli, hagymás vért készítettek, amihez néhány helyen tojást is ütöttek. Apropó reggeli. A vidéki sparhelteken készítettek nagyon finom pirítós kenyeret, amit vastagon megfokhagymázva, zsírral kentek meg. Emellé minden sparhelt szélén ott melegedett egy fazékban a forralt bor.
Következett a pörzsölés, amit gázpalackra kötött perzselővel végeztek (korábbi időkben szalmával rakták körbe és azt gyújtották meg).
Aztán jött a feldolgozás
Hogy ne eresszük hosszú lére a folyamatot, a disznót feldolgozták, elkészült a hurka, kolbász, a disznósajt, részekre bontva a különböző húsok, a szalonna egy részét besózták, egy részét füstölőre tették, a maradékból pedig készült a tepertő, amiből sütés közben néhány bödön zsír sült ki.
És amíg ez készült, a bőséges ebédet is elkészítették az asszonyok. Volt ott orjaleves, friss sült húsok, hurka-kolbász, sok helyen toros káposzta is.
Délutánra már sok esetben csak a mosogatás, csomagolás maradt, és véget ért a disznóvágás.
És miért pont télen? Nos, a hagyomány szerint november 30-tól, disznóölő Szent András napjától kezdődött a disznóvágás időszaka, és rendszerint február végéig tartott. Ennek az volt az oka, hogy ebben az időszakban kellőképpen hideg volt, így a hús könnyebben elállt.
A disznóvágás, mint napjaink nosztalgikus programja
Amint azt már említettük, egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy ezt a hajdan olyan szép hagyományt felelevenítsük. Természetesen mi is szervezünk ilyen programot. Ezen részt vesznek baráti társaságok, családok, de még cégek is, csapatépítő program keretében.
Jöjjenek, és éljék át velünk mindazt, amit nagyszüleink, dédszüleink idejében érezhettek a disznóvágás napján.
